8. fejezet Holnapban rejlő lehetőségek 1.részlet

Meghoztam a kövi részt :D és egy kis extrát is raktam bele, még pedig azt, hogy Axel álmát videóban tekinthetitek meg, persze ezt a kövi részbe le is fogom írni :D 

A lövöldözés híre hamar saját lábakra kelt és eljutott Tom fülébe és tudta, hogy elkezdődött Rosemarie-ért való hadjárat, de arról fogalma se lehetett, hogy két jó embere is megsérült. Dörömbölés hallatszott Ryan házába. A srác futva tette meg a kis utat, nehogy kidöntsék az amúgy is rossz állapotba lévő ajtót. Kinyitva Zare-t pillantotta meg amint lihegve, idegesen, kétségbeesetten állt ott.

-Hol van Tom?- kérdezte minden kertelés nélkül és félrelökte Ry-t. – Tom!-kiáltotta mire az öreg megjelent. Arcára kiült a feszültség mikor meglátta az enyhén zilált bandatagot.

-Mi a baj?- kérdezte rekedtes hangján.

-Axel… szinte élettelenül fekszik nálunk, otthon a kanapén.- hadarta- a lövöldözésben eltalálták és a húgom is megsérült, de otthon nem maradhatnak, mert akkor tuti meghal a srác, de ha meg is hal könyörgöm ne a házunkba. Tom minden mondandó nélkül rontott ki a házból, előkapva farzsebéből a slusszkulcsot. Bepattant a kocsiba és elszáguldott vele.  Agyába zavaros és nyugtalanító gondolatok költöztek be, nem akarta elveszíteni a srácot, kit szinte a maga mintájára formázott. Tudta, hogy ha egyszer abba fogja hagyni ezt a szakmát, akkor rá, akarja hagyni mindenét, de holtan esélytelenek tűnik a dolog. Átért a város gazdagabbik felére és egy félreeső utcába leparkolt, bezárta a kocsit, majd beütve a kódot felfutott a második emeletre. Észre sem vette a ház előtt parkoló mentőautót, ami mögött megállt. Dörömbölni kezdett az ajtón, mire Tina helyett az egyik mentős tiszt nyitott ajtót.

-Tom- biccentett a mentős, mire Tom megnyugodott, mert az ő emberei voltak azok. Hálát adott Tina-nak, hogy nem erről a városrészről hívta ki a mentősöket, mert itt nincs sok kapcsolata.

-Axel él? Súlyos az állapota? Na ls Tina-nak?

-Ne aggódj a lánnyal minden rendben, Axelt, viszont be kell szállítanunk mivel rengeteg vért vesztett. - Tom egy húszezrest csúsztatott át a férfi kezébe.

-Ha vigyázol rá és megmented, akkor még sok ilyen fog csordogálni, de ha nem azt is megbánjátok, hogy a világra jöttetek. Remélem, értve vagyok- sziszegte fogai közt és elállt az ajtóból, hogy kiférjen a másik két tiszt is a hordággyal, rajta pedig Axellel. Arca sápadt volt és még beesettebbnek tűnt, mint amúgy. Bőre fehér volt és hideg verejték rázta testét. Az alakok eltűntek a lépcsőfordulóba és besétált a lányhoz. Arcát könnyek áztatták és mikor meglátta főnökét a nyakába borulva folytatta.

-Sajnálom- zokogta- én… én csak azt tettem amit kértél… megpróbáltam közeledni hozzá és minden jól ment, meghívott egy kávéra és… akkor… -nem bírta befejezni a mondandóját, mert Tom leállította és szorosan magához ölelte.

-Te jól vagy?

-Csak a vállamat súrolta- szipogtak.

~Eközben Ryan-éknál~

-Ez mind miattam van igaz?- roskadt a kanapéra Rosemarie- Tuti, hogy az apám emberei voltak!- szorult ökölbe keze- Ha nem szökök meg akkor nem lenne most Axel félig halott.

-Ha nem szöktél volna meg, most nem lennél velem- ölelte szorosan magához a fiú a lányt, mert egy valamit tudott, még pedig azt, hogy nem akarja elveszteni őt. – Nyugodj, meg Axel csak külsőleg néz ki embernek amúgy meg egy kinyírhatatlan robot.

-Te olyan idióta vagy- ütötte meg barátjának hátát a lány játékosan.

-Oké, de ha túléli, akkor teljesítesz egy kérésem és nincsenek határok.

-Most az egyszer örülnék, ha tényleg igazad lenne. – mosolygott könnyein keresztül. Rayen egyre közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta. Lassan egybeforrt a testük és kezük is kalandozni kezdtek, de szigorúan a ruha felett.

~Marcus rezidenciáján~

A férfi már valamivel nyugodtabb volt, mert a hír hozzá is eljutott és remélte, hogy Tom kis kedvence kinyuvad. Az asztala mögött ült és türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon várva az újabb híreket. Az ajtóba egy magas, középkorú fiatalember jelent meg.  Első ránézésre Marcus azt hitte, hogy egy ősz hajú idős ember az, de hamar rájött, hogy csak fehér a fiatalember haja.

-Ki vagy te és mit akarsz?- ujjaival jelzett, hogy csukják be az ajtót. Zare a földet pásztázta tekintetével és közelebb lépett az asztalhoz.

- Zare vagyok és ennyi legyen elég, ha információkat akar. Mai nap folyamán rájöttem, hogy Önnek Tomnál is nagyobb hatalma van, ezért tudásom szeretném az Ön szolgálatába helyezni. Tom nemrégiben kért fel arra, hogy legyek tagja az ő bandájának és én ennek eleget is tettem.  Szeretnék a besúgója lenni, nem kérek érte fizetséget csupán védelmet húgomnak és magamnak. – Marcus hümmögött, öklével megtámasztotta állát és elgondolkodott.

-Mi rá a garancia, hogy nem versz át?- törte meg a feszült csendet és tekintetét az előtte álló férfiúra szegezte.

-Mielőtt megfoganna fejembe az ötlet, hogy átverjem, már az előtt megöletne, szóval a garancia saját maga lenne rá és a jó észjárása.

-Hízelegni már tudsz, azt látom, de vajon elég jó vagy ahhoz, hogy átverd az öreg Rókát?

-Egy valamit megtanultam az élettől, még pedig azt, hogy aki nem mer, az nem nyer.

-Értem én azt- mosolyodott el- egy próbát megérsz. Az első jelentésedet jövő hét hétfőre várom, még hozzá személyesen kell ide jönnöd hozzám.

~Kórházba~

Axelt a kórházba kerülése után megműtötték és gépekre kapcsolták. Közben  pedig a fiú életének legszebb élményét élte át.

Axel álma: