7. fejezet A holnap el van veszve

,,Mikor titkos szerelmed újra látni kényszerülőd rá kell jönnöd, hogy a remény gonosz dolog. Elhiteti veled, hogy van esélyed pedig nincs, mert ha akkor nem vett észre hiába a vakmerőség most sem fog"

(La Bugatina) 

Marcus reggel sok idő után végre kipihenten ébredt.  Felöltözött és rögtön Rosemarie szobája fele vette az irányt, hogy érdeklődjön, hogy léte felől.  Kinyitva az ajtót elkerekedet szemei és vagy 10 évet öregedett.  Elordította magát magához hívva őreit, akik félig kómás fejjel, reszkető testtel állta előtte. Mint felbolydult hangyaboly úgy kavarodott fel a rezidencia nyugalma. Minden kis zeg-zúgba benéztek, de semmit és senkit nem találtak.

~Eközben Ry házában~

-Ha a butaság fájna morfinista lennél- hallatszott Rose magas, csilingelő hangja miközben jókat nevetett Ryan bénázásain.

-Ha te jobban tudod, akkor gyere! Nem tiltom meg, hogy segíts- nézett pimaszul a lányra miközben próbálta leszedni a serpenyőre égett palacsintát.

-Oké- a lány leugrott a konyha pultról, kivette a fiú kezéből az eszközöket és sütögetni kezdett. Rutinos mozdulatokkal gyártotta az ételt.

-Te ezt honnan tudod?- kérdezte a fiú hitetlenül, a lány mögé lépett és egy apró csókot nyomott nyakán lévő kis hegre.- Csak nem sütés közben szerezted?

-Képzeld nem-mosolygott Rose, a tálra rakta az utolsó darab palacsintát, elzárta a tűzhelyet és szembefordult a fiúval.  Kezeit nyaka köré fonta és egy lopott csókot adott neki- Együnk, mert éhen halok- fejtette le karjait és az asztal fele sétált kezébe a több mint 20 darab palacsintával.

-Szerinted apádnak már feltűnt, hogy leléceltél?- kérdezte csámcsogva Ry. Rosmarienek rossz érzése támadt és szinte teljesen elment az étvágya. Mikor megszökött nem mérlegelte tettének a súlyát és valahol mélyen kezdte megbánni. A fiú is észrevette, hogy rosszat szólt ezért biztatóan kezei közé vette a lányét.  –Figyi ha nem akarsz, itt lenni issza, mehetsz. Nem tart vissza senki… vagy is… hát várd, meg míg megérkezik Tom meg a Pincsije

-Én azt hittem, hogy dobermanokat tart –terelte a témát Rose

-Axelra céloztam- nevettek fel mind a ketten. Önfeledt kacagásukat a csengő rekedtes hangja törte meg . Ryan felugrott és büszke testtartással nyitotta ki az ajtót.

-Na ki a legjobb?-kérdezte Tomtól pimasz mosollyal arcán- Neked fél évbe telt, hogy elrabold nekem pedig nem kellett egy teljes éjszaka sem.

-Ja, mert visszajöttem- dőlt a konyhai ajtófélfának félszegen Marie –Kérlek, Szivi engedd be Tomot és a Pincsijét.

-Bocs, de a Pincsimet otthon hagytam- morogta Tom és félrelökve a srácot belépett az enyhén szétszórt házba. – Te mit keresel itt?- szegezte tekintetét a lányra.

-Visszajöttem – felelte ellökve magát az ajtófélfától- Kérsz egy kis kávét és palacsintát? –öltötte magára a háziasszony szerepét.

-Egy kávét elfogadok- ült le az asztalhoz.

~Mindeközben Axel~

Axelt reggel húga keltette egy puszival.

-Bááátyus megígérted, hogy ma te viszel oviba és amúgy is anyu már elment én pedig el fogok késni –mélyesztette apró körmeit mélyen bátyjának meztelen mellkasába. A srác összeszorított szemeit hátha akkor csak eltűnik a kis vakarcs, de nem ez történt e helyett inkább kapott egy kis hideg vizes fürdőt, amitől felpattantak szemei. Előtte húga állt kezébe enyhén csorba bögréjével- Én szóltam-vonta meg a vállát mire Axel kiugrott és üldözőbe vette húgát, hogy jól agyonölelgesse, csikizze.  Kislányos nevetéstől és hangos rikkantásoktól telt meg a ház. Észre se vették, hogy egy alak bámulja őket az önfeledt játék közben. Mikor Axel szeme sarkából megpillantotta a nem is olyan idegen személyt testvérét ösztönösen maga mögé lökte és védekető állást vett fel.

-Nyugi nem akarok semmi rosszat- emelte fel kezeit Tina- édesek vagytok együtt- Axel még mindig komor tekintettel.

-Mit keresel itt?-kérdezte szinte hörögve.

-Semmi csak Tom megkért, hogy nézzek rátok, mert attól tartott, hogy el fog késni Janka az oviból.

-Köszönöm, hogy benéztél, de nem fogunk elkésni. Épp indulni készültünk!

-Így?-vonta fel szemöldökét Tina miközben végigfuttatta Axel hegektől és frissebb sebektől tarkított testén tekintetét. – Szerintem picit alul öltöztél vagy az óvó néninek akarsz tetszeni?

-Jól van humorzsák.

-Szia!- szabadult ki Janka bátyja takarásából- befonod a hajam, amíg elkészül a Lustaságom?

-Persze-kacagott a lány és leültek a kanapéra, Axel pedig elment, hogy kerítsen magának valami ruhafélét. Janka és Bugatina végigfecsegték az oviba tartó utat, még Axel tisztes távolságból követte őket saját gondolataiba süppedve. Emlékhullámok törtek rá, ahogy az előtte sétáló két alakot elnézte. Cor is mindig velük tartott az oviba, sőt ő is be szokta fonni Janka haját és képesek voltak akár rákig elbeszélgetni a semmiről miközben vággyal teli tekintetét lopva a srácra szegezte, de mindez már csak múlt, ahogyan ő is az lett. Jankát leadva Axel meghívta a lányt egy fagyira, ha már ilyen segítőkész volt.  A lány sajátos absztrakt kinézetét bármelyik férfi megkívánta volna, de Axel szerelme halála óta, úgy érezte, hogy ki kasztrálták. Nem tudta egyik nőnemű egyed sem lázba hozni, mert az önmarcangolás mindig feljebb kerekedett a vágyon, na meg azoknak az éjszakáknak az emlékei.   Kocsik kerekének csikorgása, ablaküveg apró darabjaira széthullásának hangja térítette vissza őt a jelenbe. A fekete bmw-ből kisebb gorillák ugrottak ki és nem sajnálták a lövedéket. Mindenki sikítozva bukott le a földre, némely emberek kezébe megjelent a fegyver és ellentűzet indítottak. Axel is a fegyvere után kapott, aminek csak hűlt helyét találta. Kezét hirtelen selymes bőr fogta közre és megpillantotta Tinát.

-Gyere lépjünk le ezek érted jöttek-kiabálta túl a tömeget. Négykézláb mászva próbáltak eljutni a bárpult mögötti titkos ajtóhoz mikor egy eltévelyedett golyó átszakította a srác mellkasát. Éles fájdalom, táncoló fekete pontok és a megnyugtató gondolat (miszerint hamarosan újra együtt lehet Cornéliával) kíséretében vesztette el eszméletét. Izai elernyedtek és már csak tompán érzékelte a külvilágot.